Egy álláskeresési procedúra rendkívül változó időtartamú lehet. Pozíciótól, szaktudástól függ természetesen, hiszen vannak akik akár pár nap alatt el tudnak helyezkedni. Olyan speciális a tudásuk, vagy esetleg tényleg jó helyre jelentkeznek jó időben. Mégis az általános tapasztalat nem ez. Maga a folyamat hónapokig elhúzódhat. Sokszor válaszok nélkül, sokszor költséges és felörlő állásinterjúkra, AC-kra való utazásokkal tarkítva, de mégis pozitív válasz nélkül.
Mit okozhat ez bennünk és hogyan kezeljük az adott helyzetet? Kissé negatívan indul ez a cikk, de remélem a végére sikerül feltölteni, és megerősíteni az álláskeresési csatamezőn. 
Miért nem hívnak már?
A hosszú keresési folyamat elsőként rendkívül frusztráló lehet. Nem kellünk senkinek? Nem érünk semmit a piacon? Miért nem hívnak? Miért nem vagyok jó egy olyan állásra amit tökéletesen tudnék végezni? Ezek a kérdések sajnos igen gyakoriak lehetnek az emberben. Hiába az önéletrajz tökéletesítése, hiába a sorozatos jelentkezés és komoly előszűrés, a cégek részéről nagyon kevés a visszajelzés. Mindemelett az elég széles kínálat miatt a sok beadott jelentkezésünk tovább növelheti ezt a stresszfaktort. Nem szabad viszont elfeledkeznünk az álláshirdetők oldaláról sem:
Egy álláshirdetésre nagyon sok jelentkezés érkezhet. HR-es legyen a talpán aki pillanatok alatt feldolgozza a jelentkezéseket, amelyek közül sok bizonyára egyáltalán nem megfelelő. Éppen ezért a szinte gépies válogatás között is elveszhet jelentkezésünk. Mindemellett az is előfordulhat, hogy a sok jelentkező közül sokan meg is felelnek az elvárásoknak. Az ember hajlamos elfelejteni ezt. Ettől függetlenül a cégek kommunikációja a jelentkezőkkel szemben, főleg az automatizált online világban meglehetősen rosszul működnek, ez pedig sajnos még egy ideig nem igen fog változni.
Mindenesetre fontos tudatnunk magunkkal, hogy ha jelentkezésünket átgondoltuk, megszerkesztettük és reális a pozícióra, akkor nem velünk van a baj. Sajnos ez az álláskeresési piac jellege, hogy az ember néha magárahagyottnak és tehetetlennek érzi magát. Ettől függetlenül ha így érzed tudatosítanod kell magadban, hogy a Te értéked emiatt nem csökken. Nem magadban kell a hibát keresned a visszajelzések elmaradása, vagy a nem megfelelő álláskeresési folyamat miatt. A helyes önkritika persze sosem hátrányos.
Talán mégis velem van a hiba…
Az idő elteltével az ember hajlamos arra, hogy túlzott hibákat diagnosztizáljon magában. Elkezd kapkodni, görcsölni az állásinterjúkon is. Annyira erős lesz a megfelelési kényszer, hogy már a jelentkezések és interjúk sikerességének rovására mehet. A másik opcióban viszont a fizetési igény akár drasztikus csökkentése is megjelenhet.
Tény hogy a fizetési igény egy igen komoly háborút jelent a munkaerőpiacon. Abban az esetben viszont ha pánikfélelmünkben, vagy azért hogy mindenképpen alkalmazzanak túl alacsonyra csökkentjük a fizetési igényünket nem csak magunknak, hanem a cégnek is ártani fogunk. Az elégedetlen és kedvtelen munkavégzés több kárt okozhat a cégnek, mint egy elégedett és jókedvű munkavállaló.
Ha belefáradsz az álláskeresésbe, ha már tucatnyi interjúkörön vagy túl, és még mindig nem találtál munkát esetleg tarts egy kis szünetet. Növeld a fizikai aktivitást, kirándulj, kapcsolj ki annak érdekében, hogy újra feltöltődhess. Tanulj pár relaxációs technikát annak érdekében, hogy az előtted álló interjúkon tisztán és üdén jelenhess meg. Felejtsd ela görcsöket, a kötelezettségeket. Fixáld le magadban, hogy akkor leszel sikeres, ha magadat tudod adni az Interjún képviselni. Nem könnyű ez a folyamat, de a saját érdekeidet, erősségeid folyamatosan szem előtt tartva erős tudsz maradni, és kitarthatsz addig, míg meg nem találod a helyed.
Kívánom, hogy minél előbb sikerüljön megtalálnod azt az állást, ami kihívásokban és juttatásokban is megfelelő számodra! Eredméynes álláskeresést!